Rátétes, keresztszemes, szőttes – kulcsszavai ezek a buzsáki hímzésnek, mely Somogyszentpál meghatározó képzőművészeti motívuma. Megpróbáltunk utánajárni, hogy kik azok a szentpáli asszonyok, akik a mai napig őrzik stafírungjaikban ezeket a varrott kelméket. Beszélgetőpartnerünk, Bogdán Jenőné közéjük tartozik.

A polgármester úrtól hallottuk, hogy a buzsáki minta egy klasszikus terméke a magyar képzőművészetnek. Mi az esszenciája ennek a motívumnak?

A hagyományos rátétes minta Somogyszentpálon piros és kék volt, fehér alapon. A fiataloknak fehér sifon kötényre varrták a kék vagy piros bécsis mintákat. Amilyen mintázatú volt a mellény, olyan volt a kötény is: a fél- vagy kantáros kötényeket, fiataloknak pirossal, menyecskéknek búzavirágkékkel szedték. Ezen felül mindent díszítettek: asztalterítőt, függönyöket, futót az asztalra, párnákat, akár állatos mintával is – a galambok, pávák és őzek igazán kedveltek voltak. A konyhai terítőket és a hokedliket is rátétes mintával díszítették, mégpedig úgy, hogy egy nagy anyagból szabták ki a rátétest, melyet különböző hajtogatási módszerekkel fércelték össze. A készítésnél a tűfokával kellett behajtogatni és kézzel öltögetni azokat. Nagyon nagy munka, már maga a vágás is. Ezt a kivágott anyagot szétterítették, majd ráfércelték a sifon anyagra, mely az alap volt, és utána lehetett kivarrni azt. Mi, az idősebb korosztály még őrizzük ezt a hagyományt, de sajnos se fiatal, se tanító nincs már, aki továbbörökíthetné nekik.

A falusi népszokások léteznek még itt, Somogyszentpálon?

Az ünnepek elmodernizálódtak már itt is. Régen a komatál vivése része volt a húsvétnak. A fiatal lányok és fiúk, akikkel barátságban voltak, úgynevezett komaságot fogadtak egymásnak. Húsvét táján a nagyobb fiúk és lányok egy harmadik személlyel egymásnak csomagot küldtek. Ezek voltak az úgynevezett komatálak. Ebbe süteményt, piros tojást, édességeket tettek, majd elvitték a kiszemelt fiúnak vagy lánynak. Az, ha elfogadta a komatálat, akkor kicserélte azt a sajátjára, és visszaküldte a feladónak. Onnantól kezdve már nem nevükön szólították egymást, hanem komának.
Húsvét vasárnapján volt a templomban a vesperás. Akkoriban még nem magyarul énekeltek a horvát nemzetiségiek miatt, azonban idővel ez is megváltozott. A litánia után a templom körül összegyűltek a rokonok, és a kisgyerekek a felnőttektől, aztán egymástól is, hímes tojásokat kaptak. Nem akármilyet, mert a somogyszentpáli minta jellegzetes: a piros, kék vagy hagymalevéllel színezettet pulitoros motívummal díszítették. Négy csíkkal egyenlő részre osztották a főtt tojást, majd bepöttyözték a szabadon hagyott felületeket. A tojáscsere után a kisebb gyerekek dobálták azokat a réten. Versenyeztek, hogy ki dobja messzebbre a tojásokat, ill. hogy kié nem törik össze. Persze az sem okozott problémát, mert ezek frissen főzött tojások voltak, úgyhogy egyből meg is ették őket a gyerekek.

És a karácsony hogy zajlott anno ezen a környéken?

Régen még járták a falut a betlehemesek, majd utána, a húshagyó időszakban nagy divat volt a maszkázás. Idősek és fiatalok együtt bementek a házakhoz. A fiatal legények szívesen látogatták a lányos házakat is. Egy függöny anyagot tettek az arcukra a lányok, de a fiúk be is kormozták az arcukat, ill. különböző jelmezekbe öltöztek húshagyó vasárnapig. Húshagyó hétfőn és kedden pedig már nappal vonultak az utcán a maszkák. Minden háznál egyforma perecet sütöttek, amit ma már fánknak hívunk. Ha annyit kaptak, hogy már nem bírták megenni őket, akkor a maradékot felhúzták a magukkal vitt botjukra vagy fakanáljukra és otthon ették meg azokat.

Régen így szórakoztak a fiatalok, azon túl, hogy vasárnap eljártak táncolni. Mostanában újra felelevenítik ezeket a szokásokat, például a szüreti bált, ahol a kisbíró volt a leghangosabb: humoros rigmusokat dobolt a falu népének, ezzel szórakoztatva őket.

A kalocsai és a matyó minták manapság már reneszánszukat élik, ráadásul nemcsak a magyar tervezők körében. Csupán egy kis gyűjtőmunkát igényelne, hogy a buzsáki mintákat is felvirágoztassák és brandet építsenek köréjük. Azonban ez lehetetlen a fiatalok érdeklődése nélkül, akik a hallottak alapján nem igénylik már a hagyományok őrzését és a szokások továbbörökítését.